Roska-DNA

ROSKA-DNA leredt az es? - még hajnal volt, és ázott csöndben a világ, könny? pára ült a látóhatáron a derengésben, mintha apró kupacokba gy?lt volna a sötétség körben, mintha most roskadna össze az éjszaka, közben felülr?l keményen paskolja az es?: mi aludtunk még. Aztán hirtelen, ahogy virradt, a betegünk zsörtöl?dni kezdett, enni kért, hosszan, elnyújtva szakadtak ki bel?le a szavak, sajnáltuk, mert bennünk nem volt meg a képesség, hogy kificamítsuk a gyors, perg? nyelvet, amit a vidéken beszéltek; fel kellett kelni és be kellett gyújtani, mert az ?sz h?vösre fordult, épp szénahordáshoz készül?dtünk, az utolsó kaszálás már boglyákban állt, a váratlanul jött es? pedig mindent tönkretett, így álltak a dolgok, hárman voltunk, három paraszt meg egy beteg, akit a malária már levett a lábáról; nem hiszem, hogy pontosan megértettük volna, mir?l is van szó, hiába a sietség, és a kapkodás is csak ronthat a dolgon, fáradtabb embereket már nem lehetett elképzelni sem.

Majd Fibulás megindult. Hirtelen mozdulatokkal leráncigálta magáról a takarókat, a fal felé dobta, és lábbal el?re lecsusszant az ágyról, én néztem, úgy lépett le, mintha szakadék volna az ágya el?tt, és sohasem fog földet érni, és ezt tudja, bámult az alkohol és az étolaj párázta leveg?be, nagy haja borzasan csüngött a nyakára, Fibulás, az ?sember, az els? ember, aki erre a vidékre települt, mert bizalmat érzett iránta és hasznot remélt, ha nem is az els?, de annak egyenes ági leszármazottja, aki csalódott, mert nem érez tovább semmiféle bizalmat, és a haszon is kétségkívül az ördögé, egyszer?en nem érzi tovább jól magát, és fáradt, mégis útra kész, kiálló szemfogaival széttépne akárkit, csakhogy szabaduljon, de a szabadulás egyetlen útja épp a réten át vezet, amelyb?l élnünk illene, de nem lehet; ?rült volt, aki a rét szélén, bármikor is tette, de megtette az els? kaszasuhintást, lekaszálta a füvet, és ezzel megszüntette a ridegpásztorkodást, mert a csapott vállú, hórihorgas népség azóta is megállás nélkül kaszál, csak a hóesés tudja ideigóráig elnyomni a kasza fenésének jellegzetes zaját, pengését, moraját; Fibulás el?rebillent fels?testtel már a zsebében kotorászott, gyufát keresett a lámpagyújtáshoz, most látszott csak, hogy ruhástul aludt, bal kezével egy halom rongy között válogatott, kabátot keresett magának, sapkát, vagy mit lehessen tudni, amikor betegünk megint csak kért valamit, széjjelrágta a láz, vizet kért, Fibulás gyufát gyújtott, több szálat egybefogva, és elindult a fal mellett. Tudtuk, hogy most körbejárja a szobát, mind a négy falnak a hosszát, megnézi az ágyakat és felkölt bennünket, és csak legvégül fogja elérni a lámpát, amelyben egy ideig lötyköli a petróleumot, közben a gyufaszálak alig észrevehet? lassúsággal a körmére égnek, nem szól semmit, aztán fokozatosan megvilágosodik a szoba, a sötétebb festékkel befröcskölt sárga felületek felragyognak tompán, a zsíros felületek, akárcsak az árnyak, nem vetnek vissza semmit a hunyorgó lámpabélr?l, elnyelik a fényt.

Mi vagyunk itt hárman, ? kiment, hogy rendbe hozza a lovakat, amiket közösen vettünk, mi vagyunk a társtulajdonosok, unokatestvérek és anyja rokonai, de lehetséges, hogy nem is vagyunk hozzátartozói, mert egymáshoz semmi közünk, pusztán csak ?hozzá van közünk, és neki csakis mihozzánk; fölöttébb érdekes, hogy nem beszél, nem állít fel közöttünk rangsort, így leginkább olyan érzés szállja meg az embert, hogy hozzája sincs semmi közünk, véletlenül vagyunk itt csupán, egy hallgatag társaság, hogy egymást ellensúlyozzuk és sakkban tartsuk, neki valószín?leg mindegy, ? kiszámíthatatlan és egyikünk részér?l sem helyettesíthet?, magabiztos ember, akit jelenlétünkkel mi adtunk a világnak, ittlétünknek ? a koronája, és emellett nagyszer?en meg tud rakni egy szénáskocsit, miközben deformált arca lángol, mint a kel? nap korongja.

A falon a képek, az ?sök, az el?dök, akiknek kifürkészhetetlen arcuk van, a tenyérnyi képeken egészen apróra zsugorodva, ezeknek az arcoknak nem árt az id?járás, téli és nyári ruhákban, a sapkák alatt egy hallgatag világ lapul, és mozdulatok, egy ajakrándítás vagy a gyerekek a nagyszoknyás asszonyok (anyák) el?tt, akik kezüket férjük vállán nyugtatják - baloldalt állnak, vagyis szemben jobboldalt, jobb kezük könny?, rövid ívben feszül a kabát gallérjára: mit láttak ezek a képek az ágyak fölött, ahol most mi alszunk, az ágyak fölött, amelyek itt maradtak, mint megannyi halálos ágy, jelképes ravatalok és a hideglelés fészkei, melyekb?l egyetlen valamirevaló tanulságot lehet levonni; mondjuk a nagyapák nyolc gyermekükkel, sorban a nagyapák és a dédapák, amikor fényképezkedni mentek, ünnepl?ben, és tudatosan megvetették a csalások alapjait, képben, majdnemhogy egy kártyára tettek mindent: ROSKA-DNA, amelyeken a hosszú id? alatt lekopott a bajszuk, ahogyan ugyanaz az id? használja ?ket. És a fiak, a képekb?l sarjadt apróbb vagy nagyobb képek, akik odavesztek a háborúkban, vagy csak egyszer?en a császári és királyi hadgyakorlatokon, vagy csak a szemüket és a karjukat hagyták ott, de visszajöttek a maguk lábán, és nemzették a gyerekeket, mert képtelenek voltak a munkára, szembeszálltak mindennel, mint egy nagy, halálos áradat a nemesi földekb?l kihasított telkeken, melyeket marhakereskedelemb?l vásároltak, Erdélyb?l özönlöttek az apró, havasi marhák, kevés pénz csurrant bel?lük, ?k pedig románul káromkodtak, mint a zápores?. Nem lehet kétséges a lélekrajzunk, Fibulás hatalmas, tompa feje bólogatott végig néhány évszázadot, ? hagyta helyben a történelmet.

Fibulás bakancsa kinn botladozik az ajtó el?tt, amíg mi belemerülünk ebbe a sárga ragacsba, míg megvirrad, és ébredeznek a legyek, nyugati szél füttyög be az abla-kon, ahogy öltözködünk. Vizet, vizet, hallatszik elnyújtva. Vizet.

Kint tovább tart az es?, a lovak .letakarva, vannak emberek, akik nem tudják elviselni a fázó lovak látványát, a kocsi rozsdás vasrészein megtelepszik az es?, finom szemekben, és csillogóvá teszi, mintha ezüstb?l volna, mert az ég szürke huzata tükröz?dik benne, békés, csöndes ?szi ég, a villámok elhallgattak, az egyetlen zaja hajnalban, ahogy a kutyák felelgetnek egymásnak, megriadtan az üres földeken. És mi megyünk, megyünk, a ruha anyaga magába fogadja az es?t, felfogja a nyirkos szelet, megyünk mi hárman, a letakart lovak kikanyarodnak az épület el?l, a szénaboglyák közé tartanak, mind hatalmas vakondtúrások, úgy állnak, lapulnak a földön a boglyák, a szénaszálakon lepereg a víz, a földre, a tarlóra, a letarolt koponyára. Vonszoljuk magunkkal a szagunkat, a ványadt, mosatlan takarók, kenderpokrócok és a beléjük ivódott emberi és állati verejték szagát, a nedves falak szagát és az istállóét, az udvarét - távolról egy apró moraj, amit elnyom a kerekek zaja, ahogy a tengelyen lötyögnek kenetlenül; lassan haladunk, haladunk el?re, az égalj felé, mely nyitva el?ttünk, fibulás ROSKA-DNA meg mi ketten meg a két ló.

DNA on niin hieno luomistyön tuote, että sitä kannattaa keräillä varastoon runsain määrin ihan vain muistoarvon ja mahdollisen tulevaisen tarpeellisuuden vuoksi. Siellähän se on muistiinkirjattuna koko elämän historia toiminnasta poiskytkettyinä frakmentaarisina palasina käyttö-DNAn seassa. Ei elämänkoodia kannata heittää menemään.

Sivujuonne asian vierestä.

Jospa ihmiskunnan perisynti onkin elämänkoodin tuhoaminen tappamalla lajeja sukupuuttoon. Ihmiset ovat kautta olemisensa ajan tuhonneet lopullisen peruuttamattomattomasti toisia luotuja olentoja syömällä megafaunaa olemattomiin ja tuhoamalla muutenkin monin tavoin Luojan luomakuntaa. Sukupuuttojen nopeus on nykyisin kasvanut näiden paratiisirikkureiden toimesta jo noin 10000-kertaiseksi luonnollisen ihmisettömiin oloihin verraten. Ja sekö voisi jäädä Pääorganisaattorilta rankaisematta.

se ole se joku kännyoperaattori ?

Mielenkiintoista se ainakin on. Toimisiko ihmisen DNA samallalailla jos kaiken roska-dna:n ottaisi pois, ja näillä toiminnallisilla osilla sitten laittaisi ihmisen aluille? Siis onko se turhaa. Tuskin tätä vielä osataan tehdä, eikä sitä nyt varmaan ihmiselle kannattaisi kokeillakaan.

Sehän on siis käsityksemme mukaan evoluution aikana jäänyttä DNA materiaalia, jota ei ihminen käytä. Kenties sieltä löytyy ohjeet vaikka kidusten valmistamiseen, sillä sellaisethan kaukaisilla esi-isillämme oli.

Luomisteorian kannattajista en tiedä...kai he jotenkin tuonkin saavat Raamattuun sovitettua? Itse en kuitenkaan usko ihan tuohon tieteen selitykseen vaan veikkaan, että mikäli tuo roska poistettaisiin ei saataisi mitään elinkelpoista aikaan. Joku merkityshän sillä on oltava.